Alpesi hanga tudnivalói
Alpesi hanga, Alpesi erika, Havasi hanga néven is ismert ez a virágzó. Európa számos pontján őshonos növényről beszélhetünk, amely főleg az Alpokban és Közép-Európa déli részein található meg. Eredeti élőhelye a fenyvesek, törpefenyvesek, általában sziklás és kőzetkibukkanános területeken találkozhatunk vele. Előfordulhat, hogy akár összefüggő állományokat is alkot.
A szép formája mellett alacsony virágzóról beszélhetünk, így kisebb alapterületű kertekbe, sőt dézsába is kiültethetjük. Nem csak az örökzöld jellemzője miatt értékes dísznövény, hanem virágai és virágzása miatt is. Virágai rózsaszín, lilás és fehér árnyalatokban pompáznak, a virágzó szár pedig elemelkedik a talajszinttől.
Nagy előnye, hogy februártól májusig virágzik, így virágaival a virágban szegény időszakot is gazdagítja.
Gondozása és igényei:
Egyik legelterjedtebb tévhit a gondozása kapcsán, hogy kizárólag savas kémhatású talajban fejlődik szépen. Ez nem így van, hiszen semleges, enyhén lúgos kémhatású talajokban is remekül megél. Tápanyagot nem kell túlzásba vinni ennél a növénynél, hiszen eleve gyérebb, tápanyagban szegényebb területekről származik. Kisebb mennyiségben azonban érdemes lehet tavasszal és ősszel marhatrágyával vagy gilisztahumusszal meghinteni a talaját.
Ültetést követően természetesen rendszeres öntözést igényel a növény, de fontos, hogy ne öntözzük túl a növényünket. Érdemes mindig megvizsgálni a talaj felső 1-2 cm rétegét, hogy száraz-e. Amennyiben igen, csak abban az esetben öntözzünk. Idősebb korukra már szárazságtűrőbbek, de nagyobb aszály esetén szintén ügyfeljünk a megfelelő mennyiségű víz pótlására.
A fényigényt tekintve napos, maximum félárnyékos helyekre telepítsük, de semmiképp ne teljesen árnyékos területekre.
Virágzását követően távolítsuk el az elvirágzott részeit a növénynek. Amennyiben nyáron kuszának, kevésbé kompaktnak látjuk az Alpesi Hangát, egy újabb metszést végezhetünk rajta.